A KMKF elnökének köszöntője

 

 

 

Köszöntöm a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) honlapjának olvasóit!

 

2010. augusztus 6-án kettős megtiszteltetés ért: hivatalba léphettem, mint az Országgyűlés elnöke és egyidejűleg a KMKF elnöki tisztsége is rám bízatott. A két megbízatás kiegészíti egymást, az egyik révén Magyarország polgárai, a másik révén pedig a magyar nemzet valamennyi tagja érdekében cselekedhetek. Mindkét feladat elé nagy bizakodással tekintek ezért és mindkettőt legjobb tudásom szerint kívánom ellátni.

 

A KMKF létrejöttekor a nemzetrészek közötti kormányzati szintű egyeztetés intézményes válságban volt, amely szükségessé tette annak más eszközökkel, így a parlamenti kapcsolattartás révén történő kiváltását. Ebben a válságos időszakban a megalkotandó nemzetstratégia építőköveiként fontos tanulmányok születtek, amelyek elérhetőek ezen a honlapon, és amelyeket bátran ajánlok – mint valamennyi érintett politikai erő konszenzusát élvező szakmai dokumentumokat – a magyar kormány figyelmébe, kérve a megvalósításukat.

 

Bár a nemzetpolitika mára visszaemelkedett a magyar kormányzat tevékenységében az őt megillető helyre, ez nem jelenti a nemzetrészek közötti együttműködés parlamenti dimenziójának feleslegessé válását. Épp ellenkezőleg, a következő időszakban egy olyan egészséges struktúra létrehozása válik lehetővé, amely a törvényhozói és a kormányzati szintű együttműködés összehangolása révén szolgálhatja a magyar nemzet közös érdekeit.

 

Az együtt munkálkodás célja a magyar nemzet Kárpát-medencében és a világ más tájain élő tagjai közötti kapcsolatok erősítése, a közép-európai országok együttműködésének biztos gazdasági és szellemi alapokon nyugvó fejlődésének előmozdítása, illetve az Európai Unió alapvető értékei megvalósításához való közös hozzájárulás.

 

Kérem, hogy kövessék figyelemmel ezt a tevékenységet, hiszen a nemzeti összetartozás nemcsak a politikusok számára érték és kihívás, hanem mindannyiunknak, Önöknek is!

 

 Dr. Kövér László

Budapest, 2010. augusztus 23.